26 éjszaka - Erotikus kalandok
11.
Csajozási és pasizási tanácsok
- Adjon egy csókot, Miss Greenglass! - trilláztam lelkesen, miközben önfeledten
hanyatt vágtam magam a székemben és feltettem a lábamat az íróasztalomra.
- Kenjen meg szent olajokkal, zúdítsa rám az elismerését, hirdesse a szélrózsa
minden irányába a dicsőségemet és csináljon nekem egy jó kávét. Ne feltétlenül
ebben a sorrendben! Várakozásaimnak megfelelően Miss Greenglass a felsorolt
programpontok egyikére sem volt kapható. Egyszerűen csak felpillantott az
asztalán tornyosuló papírokból.
- Értem - mondta szárazon -, ezek szerint sikerrel járt.
- Kételkedett ebben valaha is? - kérdeztem, holott eredetileg jómagam is
kételkedtem.
- Minél magasabbra jut valaki, annál nagyobbat esik, Miss Greenglass. És minél
nagyobbat esik, nos, izé...
- Felteszek egy kávét - intett le Miss Greenglass.
- Úgy látom, kissé szédül, Mr. Walling.
- Csak jó kedvem van! - vágtam rá.
- És miért is ne lenne? Egy lépéssel közelebb kerültem a győzelemhez, ráadásul
máris tudom, ki lesz a következő.
- Csakugyan? - vonta fel a szemöldökét.
- És, ha szabad megkérdeznem, ki lesz a szerencse kegyeltje? - Megkérdezheti! -
bólintottam nagyvonalúan.
- Emlékszik arra a fantasztikus lányra a repülőgépen? Tudja, amikor visszafelé
utaztam Monte-Carlóból a Bonnievel esett röpke kalandot követően? A
stewardessről van szó, akiről azt hittem, hogy Catherine-nek hívják, de sajna
kiderült, hogy a neve: Katherine, mint a felejthetetlen Miss Hepburn esetében.
- Hát persze - bólogatott Miss Greenglass.
- Akkor le kellett ráznom a szegény teremtést, de most felragyogott a
szerencsecsillaga!
- Ha én lennék a helyében… - kezdte Miss Greenglass.
- De nem így fest a helyzet - intettem le.
- Egyébként ne aggódjon, Miss Greenglass, rövidesen eljön a maga ideje is!
- Majd meglátjuk! - mondta szárazon a hölgy. Megeresztettem néhány hívást a
légitársaság felé. Némi diszkréten adagolt bájolgás és néhány jól kiagyalt
füllentés árán hamarosan hozzájutottam a kívánt információkhoz. Katherine
továbbra is a New York - Monte-Carlo járaton repült. Csütörtök reggel indult a
Kennedy reptérről. Miss Greenglassal foglaltattam egy helyet a gépre.
Természetesen első osztályra. Forrón vágytam rá, hogy újra lássam Katherine-t,
sőt igazából azóta vágytam rá, hogy félbeszakítottam kellemes együtt-létünket a
repülőgép aprócska fülkéjében.
Felforrt a vérem, amikor az emlékezetembe idéztem utaskísérő egyenruhába
préselt, dús idomait, és azt az őszinte, féktelen vágyat, amelyet azelőtt
tanúsított, hogy leállítottam volna. Érezni véltem, ahogy mozgékony,
szenvedélyes nyelve lesiklik a torkomon. És szinte éreztem magamon forró
leheletét, amikor lágy ajka végigsimította kemény húsomat, és majdnem, a fenébe
is, majdnem… De ezúttal semmi sem állt a késleltetett befejezés útjába. Semmi,
kivéve Katherine-t. Először azt hittem, nem fog megismerni, de amikor
megpillantott a repülőgép ajtajában beszálláskor, a teste megfeszült és a
szemébe jeges szikrák költöztek. Azonnal láttam, hogy döcögős repülőútnak nézünk
elébe.
- Helló, Katherine - mondtam mosolyogva, miközben átnyújtottam a
beszállókártyámat.
- Jó újra látni!
- Jó reggelt, uram - mondta mereven.
- Első sor, jobbra. Jó repülést kívánok! Esélyem sem volt beszélni vele.
Megkerestem az ülésemet, aztán vártam, amíg a gép felszáll és lezajlik az első
felszolgálási hullám, meg a többi kezdeti készülődés. Katherine elsuhant
mellettem néhányszor, de még csak nem is nézett rám. Végül kicsatoltam az övemet
és a keresésére indultam. Gondosan kellett időzítenem, hogy a kérdéses
időpontban egyedül legyen az apró stewardess-kabinban.
- Katherine - kezdtem bele -, szeretném...
- Nem szabad itt lennie - mondta hűvösen.
- Menjen vissza a helyére.
- Szeretnék beszélni magával. Arról, hogy…
- Nekem nincs semmi mondanivalóm - mondta a lány, és megpróbált elsiklani
mellettem, de útját álltam.
- Ha nem lép arrébb, segítségért kiáltok - mondta közömbös hangon. - Gyerünk,
rajta! Hívjon ide mindenkit! Én meg elmesélem nekik, hogy csak azért repülök
Monte-Carlóba, mert látni akarom magát.
- Na persze! - csattant fel.
- Pedig így van! - néztem mélyen a szemébe.
- Szeretnék bocsánatot kérni azért, ami a múltkor történt. Szeretném
megmagyarázni.
- Arra mérget vennék, hogy kiagyalt egy helyre kis magyarázatot! - horkant fel,
majd szerintem merőben feleslegesen hozzátette: - Maga szemétláda! Ekkor
következett a döntő perc. Ünnepélyesen kijelentem, hogy csak akkor hazudok egy
nőnek, ha elkerülhetetlennek ítélem. Viszont adódnak olyan helyzetek, amikor ez
az alapelv a háttérbe szorul, mert az alkalmazása nem praktikus. Mióta
megkötöttem a végzetes fogadást Miss Greenglassal, néhány alkalommal szembe
kerültem a döntéssel, hogy vajon miből származik nagyobb hasznom? Az őszinte
vallomás elősegíti-e, vagy inkább hátráltatja az előmenetelt? Abigail például
kimondottan vonzotta. De tekintetbe véve Katherine akkori lelkiállapotát, úgy
éreztem, az igazság nem gyakorolna rá egészséges hatást. így aztán hazudtam.
- A helyzet az - mondtam egy mély sóhajtás kíséretében -, hogy akkor még eléggé
elmélyült kapcsolatban álltam valakivel és megpróbáltam hűséges maradni hozzá.
Bár a kapcsolatunk válságba jutott, kötelességemnek éreztem, hogy megpróbáljam
megmenteni.
- Érzelmes pillantást vetettem rá.
- Be kell vallanom, megkísértett a dolog. Annyira akartam magát. De kérdem én,
ki ne akarná magát?
- És nem sokon múlt… de az utolsó pillanatban én… én képtelen voltam megcsalni
őt. Katherine arcán nyoma sem volt érzelmeknek.
- Feltételezem, most már szabad! - mondta.
- Igen - sóhajtottam.
- Már vége. És azon kaptam magam, hogy magára gondolok. Képtelen voltam leállni,
folyton maga járt az eszemben. Először csak nézett rám, majd lassan
elmosolyodott. Az órájára pillantott.
- Van pár percem - mondta lágyan.
- Mi lenne, ha megint bebújnánk a mosdóba?
- Pompás ötlet!
- Akkor gyere! Persze éreznem kellett volna, hogy túl könnyen ment a dolog. De
talán az utolsó hódításom miatt túlságosan elbizakodott voltam abban a percben.
Ráadásul Katherine csábos testére pillantva képtelen voltam gondolkodni. A
nyomába szegődtem és megvártam, amíg besurran az egyik szabad helyiségbe.
Meggyőződtem arról, hogy senki sem figyel és utána mentem. Akárcsak előző
alkalommal, a szűkös hely miatt most is egymáshoz préselődtünk, de Katherine
ezúttal is segített. Az ajkán széles mosollyal, szempillantás alatt hozzám
tapadt. A melle hetyke, édes párnái a mellkasomhoz nyomódtak. Alsótestét lassú,
hihetetlenül erotikus mozdulatokkal az enyémhez dörzsölte. Egy szempillantás
múlva erőteljes lüktetést éreztem a nadrágomban.
Magamhoz szorítottam és mondani akartam valamit, de ajka az enyémhez tapadt,
aztán az a bámulatosan ügyes nyelvecske máris a számban fickándozott. A világ
rendje helyre állt. Csókolózás közben folytatta a lassú dörgölőzést, aztán
éreztem, amint a keze végigsiklik rajtam, és finoman megcirógatja a nadrágom
duzzanatát. Kicsivel később a cipzáramon matatott és lehúzta. A finom ujjak
keresgéltek egy kicsit, majd rátaláltak a célpontra, és simogatni kezdték. A
nyelve egész idő alatt pajkosan játszadozott az enyémmel, mintegy előrevetítve,
hogy még nagyszerűbb móka következik. Végül megszakadt a csók és mindketten
levegő után kaptunk. Katherine kezdett lefelé siklani.
- Emlékszel erre? - kérdezte kissé kifulladva és letérdelt elém. Gyengéden
simogatta merev férfiasságomat, majd odahajolt és könnyed csókot nyomott rá.
Forró lélegzetét a bőrömön éreztem. Igen, jól emlékeztem. Kissé előrébb toltam a
csípőmet. Katherine halkan kuncogott. A tudatom mélyén megszólalt egy apró
vészcsengő, de az agyam abban a pillanatban nem szentelt neki figyelmet.
- Emlékszel? - ismételte Katherine.
- Ugyanígy voltunk. És éppen így csináltam…
- Kissé közelebb hajolt, az ajka szétnyílt. Hangosan lihegve vártam, hogy
belépjek a mennyek kapuján. Aztán megint csak lihegtem, de egész más módon, mert
megéreztem, hogy a fogsora szorosan összezárul oldalról a farkam tövénél. Olyan
erősen préselte össze a fogait, hogy nagyon-nagy csöndben maradtam. Hallottam,
hogy megint felkuncog, bár ezúttal kissé letompítva.
- Ó, izé… Katherine - nyögtem nagyon óvatosan. Még néhány pillanatig így maradt,
majd elengedett és elhúzta a fejét. Halk, megkönnyebbült nyögést hallattam, és
sietve eltakartam gyorsan csökkenő méretű szerszámomat.
- Le kellett volna harapnom! - sziszegte dühösen.
- Te szemét tetű! Felállt és a testünk közé dugta a kezét, hogy eltoljon
magától.
- Katherine… Megpróbált pofon vágni, de sikerült elhárítanom, mire a méhkasomat
kezdte püfölni.
- Te rohadék! Ehhez mit szólsz? Hogy tetszett?
- De én…
- Azt hitted, megeszem a hülye történeted?
- Megint megütött.
- Először porig alázol, aztán megjössz és...
- Nézd Katherine, hadd magyarázzam...
- Baszd meg! - dühöngött. Meglepő erővel eltaszított magától, kibújt mellettem,
és mielőtt megakadályozhattam volna, kinyitotta az ajtót.
- Várj! - szóltam rá, de nem törődött velem. Kilépett az ajtón, én meg körül se
nézve követtem. A nevét kiáltottam halkan, és sikeresen beleütköztem egy üres
fülkére váró, testes hölgybe. Döbbent pillantásokkal méregetett.
- Parancsoljon, asszonyom - intettem az immár kiürült helyiség felé. Amikor a
hölgy elindult a mosdó irányába, igyekezett széles ívben elkerülni. Nem messze
tőlem egy csendesen nevetgélő stewardess állt. Szemlátomást végignézte, amint
gyakorlatilag egyszerre lépünk ki Katherine-nel a fülkéből. Zavartan
megrántottam a vállamat, mire ő szélesen mosolyogva odalépett hozzám.
- Van valami problémája Katherine-nel? - kérdezte, és elég kihívó pillantásokat
vetett rám.
- Néha elég heves természetű!
- Ezt magam is észrevettem - bólintottam.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte. Biztosra vettem, hogy nem a szokásos
utaskísérő tevékenységre gondol.
- Mondja, hogy hívják? - kérdeztem.
- Diana.
- A fenébe is. A Diana véletlenül sem K-betűs név, ugye?
- Nem - pislogott értetlenül.
- Nagy kár! Sajnálom, Diana. Majd egy másik alkalommal, jó? Diana vállat vont.
- Mit szól a ma estéhez? A kaszinóban leszek. Az egész lánycsapat ott lesz.
- Igen? - kérdeztem.
- Katherine is? - Csak ő számít, mi? - kérdezte, és fancsali képet vágott.
- Most csak ő.
- Ott lesz, ahogy én is - vágta oda, azzal hátat fordított, és magamra hagyott.
Hátulról nézve is pompás látványt nyújtott. Már vagy századszorra reméltem, hogy
Miss Greenglass méltányolni fogja, mi mindenről lemondok a kedvéért. Mivel nem
szándékoztam sok időt Monte-Carlóban tölteni, alig vittem magammal ruhát.
Szmokingot meg pláne nem, márpedig ha kaszinóba megyek, mindig az van rajtam.
Ugyanakkor a szokások már annyira eltorzultak az utóbbi időben, hogy még szerény
öltönyömben is kitűntem a turisták, hamis-kártyások és egyéb paraziták közül.
Azon az estén nem érdekelt különösebben a rulett. Inkább egy olyan
szerencsejátékra koncentráltam, ami az életem központi kérdésévé, mondhatni
rögeszmévé vált. Főleg Katherine-re összpontosítottam, akit a játék következő
fokozatának tekintettem. Megtehettem volna, hogy egyszerűen hazamegyek és
keresek egy másik K betűs hölgyet, de elkeseredve gondoltam arra, hogy akkor a
semmiért tettem meg ezt a hosszú utat. Ráadásul továbbra is éreztem a melleit a
testemen, lassan vonagló csípőjét, és azt a mesés nyelvet.
Körülbelül egy órája kóboroltam a kaszinóban, amikor végre megjelentek. Négyen
voltak: Diana, Katherine és két másik lány, akiket nem ismertem. Ez volt az első
eset, hogy nem egyenruhában láttam Katherine-t. Elképesztően érzéki látványt
nyújtott az egyszerű, testhezálló fekete ruhában, amelynek elején mély kivágás
fokozta a hatást. Egy asztalnál álltak és izgatottan csiviteltek, miközben az
egyik, számomra ismeretlen lány elhajította a kockát. Veszített. Miközben
közeledtem feléjük, Diana kiszúrt, integetni kezdett, és mondott valamit a
többieknek. Katherine még csak fel sem nézett.
- Helló! - üdvözölt lelkesen Diana.
- Jó, hogy újra látom. Hé, lányok az úr itt, izé…
Egyébként mi is a neve?
- Steven.
- Szóval, ez itt Steven - mondta Diana.
- Katherine egyik barátja.
- Nem - szólt közbe Katherine nem a barátom.
- Kicsit összekaptak a gépen - közölte Diana gonosz mosollyal.
- Méghozzá a mosdóban! A másik kettő felvihogott. Katherine a szemét forgatta és
kicsit elhúzódott a társaságtól. Odamentem hozzá, és szorosan mellé álltam.
- Nézze - mondtam halkan -, tényleg sajnálom a dolgot és valóban jó okom volt
arra, amit tettem. Feleslegesen túlbonyolítottam a magyarázatot.
- Ne mondja! - Továbbra is az asztalon folyó játékot figyelte. De legalább nem
hagyott ott, amit jó jelnek vettem.
- De mondom! És higgye el, belehalok, ha most itt hagy.
- Maga intézte így, nemde?
- Sajnálom - mondtam újra.
- Mit mondhatnék még? Ha nem képes megbocsátani, nos, akkor elmegyek és soha
többé nem háborgatom. Ha tényleg ezt akarja. Nem válaszolt. Tudtam, hogy fordult
a kocka.
- Másrészről viszont - egészen közel hajoltam a füléhez és lehalkítottam a
hangomat a kaszinó vécéfülkéi sokkal nagyobbak, mint a repülőgépé! Elhúzta kissé
a fejét, de gyorsan felém fordult és rám pillantott. A szemében ülő kifejezés
láttán rögtön megugrott a pulzusom.
- Közel sem annyira csendes hely! - mormolta.
- Ezt elintézhetjük - mondtam.
- Vagy mehetünk akár a szállodámba is.
- Nem, köszönöm - ingatta a fejét.
- Nekem itt is tetszik.
- Akkor tehát: a férfi mosdó vagy a női? A mienket választottuk. A helyiségben
álló inas egyáltalán nem lepődött meg, amikor arra kértem, hogy szíveskedjen
néhány percre távozni a mosdóból (persze némi készpénz is gazdát cserélt). Az
volt a benyomásom, hogy időről-időre hasonló kérésekkel állnak elé, aminek
köszönhetően alighanem még a gyerekei főiskolai tandíjára is futja. Azt persze
nem vállalhatta, hogy őrt áll az ajtóban és nem enged be senkit. Vártam, amíg a
helyiség átmenetileg kiürül, majd beloptam az ajtón Katherine-t, olyan titokban,
ahogy csak lehetséges az ilyesmi.
Villámgyorsan beugrottunk az egyik üres fülkébe és magunkra zártuk az ajtót. A
fülke jóval nagyobb volt, mint a repülőgépen az egész mosdószakasz. Hanem az
ajtó, ahogy az már lenni szokott, jó fél méterrel a föld felett kezdődött. így
ha valaki lenézett, láthatta a bent ülő ember (jelen esetben emberek) lábát.
Eléggé valószínűtlennek tűnt, hogy senki sem keresi fel a mosdót a következő
néhány perc során. És valóban. Alig bonyolódtunk bele egy szenvedélyes csókba,
máris hallottuk, hogy kinyílik a külső ajtó és egy csapat férfi betódul a
helyiségbe. Gyorsan leültem a kagylóra, és az ölembe húztam Katherine-t.
Szerencsére elég széles volt a deszka, így mindkét lábát a combom mellé tehette,
mialatt fölöttem guggolt.
Nem ez volt a világ legkényelmesebb pozíciója, de a céljainknak ez is megfelelt,
leszámítva azt a tényt, hogy a ruháink útban voltak. Ráadásul igen csendben
kellett lennünk. Újabb férfiak érkeztek, és innentől kezdve gyakorlatilag
folyamatos volt a forgalom. Lecsúsztattam a kezemet kettőnk között és
kinyitottam a sliccemet. Az ujjaim Katherine alsótestét simogatták, mire ő
halkan nyögdécselni kezdett. A másik kezemmel odahúztam magamhoz a fejét, hogy
az ajkammal hallgattassam el a gyönyörteli nyögéseket. Kiszabadítottam a
farkamat és a lány ruháját a combja fölé gyűrtem.
De ebben a helyzetben képtelenség volt lebűvészkedni róla a bugyit. Megpróbáltam
félrehúzni az útból a finom anyagot, de ez sem volt sikeres, így végül csináltam
rajta egy kis lyukat az ujjaimmal. Kissé kitágítottam a rést és átvezettem rajta
a hímtagomat, majd egyenesen belehatoltam egy sokkal édesebb nyílásba, amely
mohón várta az érkezésemet. Egyszerre kezdtünk lihegni. Az ajkunk összetapadt.
Katherine fel-le mozgott rajtam, én pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy
segítsem a mozgásban.
Letépte rólam a zakót, nekem meg sikerült kinyitni a ruháját annyira, hogy
félretolhassam a melltartóját, és kerek melleiben gyönyörködhessem, amelyeken
mereven álltak a bimbók. Egymásba kapaszkodva, egyre gyorsabban mozogtunk. A
lány hozzám préselte magát, és ismét csókolóztunk, hogy elfojtsuk a zihálásunkat
és nyögéseinket, bár nem tudtam, milyen sikerrel. Különösen akkor nem, amikor
megéreztem, hogy a teste görcsösen összerándul az enyém körül. Katherine
eljutott a csúcsra, én pedig azon töprengtem, hogy nekem mennyi időm lehet
hátra.
Mint kiderült, egyetlen másodpercem sem maradt. Ha a gyönyörünk hangjait
hallotta is valaki a fülkén kívül, senki sem tett róla említést. Monte-Carlo,
bizony, nagyon civilizált hely. Továbbra is csókolóztunk, miközben szenvedélyünk
alábbhagyott, bár Katherine nyughatatlan, tapogatózó nyelve azt sugallta, hogy
további játékokat forgat a fejében. Nem mintha nekem ellenemre lett volna a
dolog. Csak azt sajnáltam, hogy az adott körülmények között nem használhatta azt
a csodálatos ajkát, pedig már másodszorra jutottam olyan közel hozzá. De a
fenébe is, az ember nem kaphat meg mindent!